2011. szeptember 18., vasárnap

Bogács

Nagy hepening volt a családi birtokon.

Mi ebéd után indultunk a Pockommal, kifosztottuk az Ikeát és a Kikát, majd egyesült erővel mentünk Mekizni, felszedtük még a pótutasunk és elég hamar meg is érkeztünk a célállomásra. Aztán ő továbbment a lányaiért, mi meg beszélgettünk. Alig hogy hazaértek, megérkeztek a rokonok. A drága rosszindulatú megjegyzése alapján erős volt a kíváncsiság. Az mondjuk eléggé lejött, hogy az előző asszonyt bírta a nagynéni, mert feltűnően stírölt engem.

Másnap reggel nekiálltunk a nagy közös sütögetésnek. Nyilván senkire sem hallgatott, ennek megfelelően anyukája jól meg is haragudott, felgyújtotta még a sörkiflimet is. Ettől függetlenül csak bele kellett jönnie a dologba, mert a végén már egészen jól sikerült a langali.

Délután elmentünk a helyi termálfürdőbe. Szokás szerint senki sem vette figyelembe, hogy eltérő korosztályúak a gyerekek, így többnyire külön voltunk. Utánunk sem jött. Pedig szerintem lett volna megoldás, mert a gyerekmedence mellett van felnőtt medence, ahonnan jól szem előtt lehetett volna tartani a gyereket.

Aztán természetesen ismét a lányainak nem felet meg, ami rajtuk kívül 10 embernek jó volt. Ezen már nem is akadok ki, de azt hittem, hogy van annyi eszük, hogy feltűnik nekik, ahogy állandóan ők vinnyognak.

Vasárnap bementünk az IKEA-ba, aztán a gyerek úgy döntött, hogy vele jön haza. Így jobbára kerülgettük egymást. A hétvége lezárásaként elmentünk anyuékhoz öntözni, ahová éppen akkor érkezett egy nagyobb gyümölcs szállítmány a Z+D Kft. jóvoltából...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése