2011. március 6., vasárnap

1 éve...

csaptunk bele igazán a lecsóba.

Sajna későn érkezett, mert dolga volt, de azért sikerült megünnepelnünk a "második nagy találkozást". Egészséges vacsi után tv-ztünk, majd én elaludtam a mellkasán. Ezen eléggé meglepődtem, mert ilyet én még sosem csináltam. Egész egyszerűen hosszú távon nem bírom elviselni, ha benne vannak az aurámban. Most mégis sikerült. Lehet, hogy tényleg ő az igazi?!

Miután beszuszakolt a szobába, hozta is a (fagyott) pezsgőt, koccintottuk arra, hogy egy éve lettünk először egymáséi. Megpróbáltuk rekonstruálni a történteket. Jól sikerült :) Bár ismét előre vetítette a szomorú jövőt, mely szerint havi egy lesz a penzum. A tények ismeretében ezért ezt elég nehezen hiszem el...

Szombaton közös reggeli, majd séta az anyukámékhoz ebédelni. Mi vittük az előételt, jól elbeszélgettünk eszegettünk. Aztán otthon eléggé bedurrant megint a foga. Megpróbáltam mindent megtenni, hogy elfelejtessem vele, de nagyon nehezen ment. Olyan elesett volt szegény.

Vasárnap, amikor kettesben maradtunk, megfenyegetett, hogy megrőszakol. Nem sikerült neki. Hagytam magam :)
A nap további részében dvd-ztünk. Még enni sem volt kedve.

Ha lehet, vasárnap még rosszabbul volt. Rossz volt ránézni. Persze hétfő reggelre összeszedte magát. Kíváncsi lennék, hogy kinek a kedvéért szedte össze magát...

Örültem, amikor megjegyezte: "Tök jó, hogy még mindig szerelmesen ébedünk fel."

Ez valóban így van. De azt gondolom, hogy ennek megvan a maga oka. Mégpedig az, hogy sokat teszünk ezért a kapcsolatért, és kölcsönösen tiszteljük és szeretjük egymást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése