Többször is említette, hogy örülne, ha a hétvégén elmennék hozzájuk, hiszen az anyukája által szervezett név- és szülinapi ebédre. Konzekvensen tartottam magam ahhoz, hogy egy ideig nem akarok arra a környékre menni. Persze azért átgondoltam a dolgot, többször is, de rengeteg volt az ellenérv, míg érv mindössze kettő (együtt lehetünk illetve hogy szülinapi ebéd). A 2 érv egyenként is súlyosabb volt, mint az összes többi együtt véve.
Kerestem a lehetőséget, hogy hogyan tudnék elmenni. Olyan kedvesen kérte, hogy gondoljam át, hogy csütörtökön (egy erotikával is átszőtt sms-ezés után) lefekvéskor kitaláltam, hogy meglepem. És nem csak úgy beállítok hozzá, hanem az anyukájánál fogom várni. Pénteken délelőtt fel is hívtam az anyukáját, akinek tetszett az ötlet és várt minket.
Szépen előkészültem az útra, még útvonaltervet is nyomtattam, hiszen a gps-ek rendre megbolondulnak a jelenlétemben. Reggel sikerült terv szerint elindulni. Nagyon szép idő volt, jókedvűen utaztunk. Mivel nekem is sokat segítenek az útinformáiós sms-ek, ezért én is írtam, ha láttam trafipaxot. Mindig beolvasták.
Aztán a First Class című műsorban azt kérte a műsorvezető Argyelán Kriszta, hogy aki hallgatja, írja meg, hogy mit csinál. Nagy jókedvemben írtam neki sms-t, hogy én úton vagyok, mert én leszek a meglepetés egy összejövetelen. Pár perc múlva fel is hívott telefonon, hogy megbeszéljük a dolgot, mert érdekesnek találta az sms-t. Beszélgettünk, nagyon jó fej volt, de abban egyeztünk meg, hogy nem megy le adásba, mert hátha hallgatja. Nem mondtam neki, de abban biztos voltam, hogy ő nem hallgatja (mert áruló Petőfis), de azt tudtam, hogy megy fodrászhoz, és azért ott lehet, hogy hallgatnak rádiót.
Aztán folytattuk tovább az utat. Közben sms-eztem a drágámmal is, és a gyanakvásnak a szikrája sem volt benne. Persze a gps megint megadta magát, nyilván eltévesztettem a lejárót, de nem volt komolyabb gond. Bár az az igazság, hogy az útvonaltervező kissé következetlenül irányít, nagyon szépen odaértünk az ismerd meg hazádat mozgalom keretében. Szerencsére találtunk egy virágost is és nagyon szép virágcsokrot köttettünk szövetségesünknek.
Anyukája szeretettel fogadott minket. Jó sokat beszélgettünk. A beszélgetésnek volt egy kellemetlen része is, amikor azt ecsetelte nekem, hogy mennyire szerette az előző feleséget. Bár megjegyezte, hogy a csaj tipikus szingli, nem feleségnek való és hogy túl sokat foglalkozik magával. Nem szerettem ezeket a perceket, de túléltük ezt is.
Aztán elérkezett az idő, amikor megjöttek. Mi elbújtunk a szobában, miközben ők jöttek. Nagyon izgultam, hogy mit fog szólni. Bár a gyerek elszólta magát, ők nem tudták hová tenni. Csak miután felfedtük magunkat. A meglepettségtől először szóhoz sem jutott. Aztán beszuszakolt a fürdőszobába és megölelgetett. Majd jött a családi evészet meg beszélgetés.
Az az igazság, hogy nem láttam földöntúli örömöt az arcán és sajnos az érzéseit sem tudtam kiszedni belőle. Már nem szeret :(
Visszafelé felvettük az unokaöccsét, majd rövidesen megérkeztünk átmeneti szálláshelyünkre. Beszélgettünk, majd jó sokat kártyáztunk. A gyerekek egyébként feltűnően ragaszkodtak hozzánk. Szinte nem is hagytak minket kettesben. Igazából nem is tudtam mire vélni. Az unokaöcsi nagyon kedves volt, még azt is felajánlotta, hogy vigyáz a gyerekre, amíg mi elleszünk.
Aztán végre egymáséi lehettünk. Szégyelltem magam, mert maszatoltam, de boldoggá tett, hogy boldog. Nagyon jó érzés volt. Tényleg jobb adni, mint kapni. És az én érzéseimet is tisztázta.
