Hogy mi volt az? A nagy semmi.
De tőlem kierőszakolt egy szívecskét.
Nekem nem jelent semmit ez az ünnep. De ha neki sem, akkor minek emlegeti?
2012. február 14., kedd
2012. február 12., vasárnap
Méregzsák
Jól telt az este többi része. Megpróbáltuk kiheverni a nagy találkozást.A gyerek korán lefeküdt, majd néztünk egy filmet, amiben történetese Bruce Willis volt főszereplő. És ugye nekem bejön a pasi. Miután kijelentettem, hogy lefeküdnék vele, megsértődött és elvonult.
Az egész vasárnapunk ennek jegyében telt. Nem volt hajlandó beszélgetni velem.
És kijelentette, hogy semmi kedve itt lenni, csak azért maradt, mert anyukáját haza kell vinnie.
Egyébként amikor nekem van elegem belőle, akkor én hová mehetek?
Szerintem baromira túlreagálta a dolgot.
Miután egész éjjel nem aludtam, hajnali fél négykor bebizonyította, hogy nekem nem Bruce Willissel kell lefeküdnöm.
Az egész vasárnapunk ennek jegyében telt. Nem volt hajlandó beszélgetni velem.
És kijelentette, hogy semmi kedve itt lenni, csak azért maradt, mert anyukáját haza kell vinnie.
Egyébként amikor nekem van elegem belőle, akkor én hová mehetek?
Szerintem baromira túlreagálta a dolgot.
Miután egész éjjel nem aludtam, hajnali fél négykor bebizonyította, hogy nekem nem Bruce Willissel kell lefeküdnöm.
2012. február 11., szombat
Előkészületek és a nagy találkozás
Reggel elmentem az anyukájáért, mert később már nem tudtam volna, mert gyerekes programom volt.
Nem volt gond az úton. Letudtuk az iskolát, majd elmentem anyuékért. Frissen sült a rétes...
Megtörtént a nagy találkozás. Zökkenőmentesen ment a dolog. Én tartottam attól, hogy nagy lesz majd a púder, de szerencsére mindenki tudta, hogy hol a határ. Egész jól elbeszélgettek egymással, és nem került szóba kényes téma.
Anyuék is lejöttek velünk Hévízre, hogy megnézzék, ott minden rendben van-e. Hát igen. Ott is ittak egyet :)
Azt hiszem, az első találkozás jól sikerült. De nekem eztán jön a fekete leves...
Nem volt gond az úton. Letudtuk az iskolát, majd elmentem anyuékért. Frissen sült a rétes...
Megtörtént a nagy találkozás. Zökkenőmentesen ment a dolog. Én tartottam attól, hogy nagy lesz majd a púder, de szerencsére mindenki tudta, hogy hol a határ. Egész jól elbeszélgettek egymással, és nem került szóba kényes téma.
Anyuék is lejöttek velünk Hévízre, hogy megnézzék, ott minden rendben van-e. Hát igen. Ott is ittak egyet :)
Azt hiszem, az első találkozás jól sikerült. De nekem eztán jön a fekete leves...
2012. február 9., csütörtök
Lelkiismeret
Azért a lelkiismerete csak hazahajtotta.
A baj az, hogy hiába kérdeztem, hogy a reggeli beszélgetésen gondolkodott-e, nem csatol vissza. Így elég nehéz alkalmazkodni.
A baj az, hogy hiába kérdeztem, hogy a reggeli beszélgetésen gondolkodott-e, nem csatol vissza. Így elég nehéz alkalmazkodni.
2012. február 8., szerda
Hajnalban még a vak is lát
Este nem volt semmi. Nem is tudom, hogy miért.
Viszont hajnalban felébredtünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy egy ismerősünk a hétvégén összeházasodott 8 hónapos terhesen.
Közölte velem, hogy bálnát ő nem kíván feleségül venni. Meg majd esetleg 2 gyerek után esetleg hajlandó feleségül venni.
És a szülinapjáig ad haladékot, hogy meg kérjem a kezét.
Most komolyan. Hol élsz?
És bármennyire sem tetszik a kifejezés, de szexbarátok vagyunk. Szex is van meg barátok is vagyunk. De ennyi. És ha ezt tudatosítom magamban, akkor könnyebb elfogadnom a tényeket.
Viszont hajnalban felébredtünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy egy ismerősünk a hétvégén összeházasodott 8 hónapos terhesen.
Közölte velem, hogy bálnát ő nem kíván feleségül venni. Meg majd esetleg 2 gyerek után esetleg hajlandó feleségül venni.
És a szülinapjáig ad haladékot, hogy meg kérjem a kezét.
Most komolyan. Hol élsz?
És bármennyire sem tetszik a kifejezés, de szexbarátok vagyunk. Szex is van meg barátok is vagyunk. De ennyi. És ha ezt tudatosítom magamban, akkor könnyebb elfogadnom a tényeket.
2012. február 7., kedd
Anyós pajtás
Miután meg szabadultunk a lányoktól (persze megint máshová kellett őket vinni). Elmentünk a tesójáékhoz, ahol meleg levessel vártak minket, majd mentünk anyós pajtásért.
Zökkenőmentes volt az út hazafelé. Bár kategorikusan kijelentette, hogy anyukámékkal mindenképpen akar találkozni. Ettől féltem.
Anyukájának nagyon tetszett a lakás. Hétfőn délben hazajöttem érte és levittem a szállodájába.
Zökkenőmentes volt az út hazafelé. Bár kategorikusan kijelentette, hogy anyukámékkal mindenképpen akar találkozni. Ettől féltem.
Anyukájának nagyon tetszett a lakás. Hétfőn délben hazajöttem érte és levittem a szállodájába.
2012. február 6., hétfő
Síelés
Csütörtökön délelőtt elmentem bevásárolni és a sífelszerelésekért, majd ebéd után indultunk. Sima utunk volt, már várt minket. Átpakoltunk a másik autóba, majd mentünk egy kis kalóriáért, de megint nem volt nyitva a minifánkos.
Hamar Miskolcra értünk ahol már nagyon vártak minket. Most mutatta be a tesója az új barátnőjét. Hát nem tudom. Elég visszafogott csaj, az biztos. Szerintem bántották, mert nagyon riadt a tekintete. A pasi boldognak tűnik, bár nem lepődnék meg azon sem, ha az elődjével újra találkoznánk. Valahogy ez a szerep nem áll jól neki. Lehet, hogy csak azért, mert én nem így ismertem meg.
Meghitten és szerelmesen telt az éjszaka. Szerelmes szavakat súgott a fülembe.
Aztán reggel időben keltünk, hogy a megbeszéltek szerint érjünk oda a gyerekeiért, akik mint mindig, most sem készültek el időben. Nem is tudom, hogy mit vártam. Aztán persze az úton is folytatódott a nyafogás. Az egyik unatkozik, a másiknak más baja van. Egyébként is idegesít a folyamatos vinnyogás, de ha jól belegondolok, én 35 évesen síeltem először. Nem tudom felfogni, hogy minek kell állandóan, mindenen problémázni.
Aztán kiderült az is, hogy egyikük nem hozott sínadrágot. Hát igen. Ez is ránk maradt. Komolyan mondom, én nem értem. Az anyjuk miért nem tud utánunk nézni, hogy van-e mindenük? Eddig még egyszer sem fordult elő az, hogy mindenük legyen. Valami mindig hiányzott. És persze még olyan sem volt, hogy ne hagyták volna el valamijüket. Egyszerűen nem bírom felfogni. És azt sem, hogy miért kell az én gyerekemet állandóan kirekeszteni. Ez az, amin aztán végképp bepöccenek.
A jókedvemnek persze az sem tett túl jót, hogy megint én éreztem magam szarul, hogy mertem szólni: forgalomban, vezetés közben, gyerekekkel a hátsó ülésen nem írogatunk sms-t. Megkaptam, hogy vezessek. Vajon mire számított? Gondot okozna nekem, ha vezetnem kellene?
Kisebb kerülővel megtaláltuk a szállást, de mivel még nem lehetett elfoglalni, így elmentünk a sípályákhoz. Jobb híján az autóban öltöztünk át. Persze nem aratott osztatlan sikert a dolog. Mondanom sem kell, hogy nem én vagy a gyereken műsoroztunk. Aztán a változatosság kedvéért a kasszáknál is volt egy kör hiszti. Aztán a pályánál már én kezdtem még jobban bedühödni, ugyanis a -18 fokban megintcsak várni kellett rájuk.
Mikor megláttam a sípályát, teljesen felhúztam magam. Nagyon meredek volt és még a végét sem láttam. Persze próbált segíteni, de arra már totálisan elment az egésztől a kedvem. Legszívesebben otthagytam volna az egész bandát. Azért nagy nehezen lejöttünk. Elfoglaltuk a szállást, majd elmentünk vacsorázni.
Találtunk egy nagyon jó kis helyet. Bár az az igazság, hogy nem volt kedvem sehová sem menni, éhes voltam. Muszáj volt. Már napközben elhatároztam, hogy én a továbbiakban nem vagyok hajlandó sehová sem menni ötösben. Betelt a pohár. Aztán kitaláltam, hogy éppen csak azt fogom tenni, amit ők. És elkezdtem ugyanúgy nyafogni, mint ők. Először senki sem tudta hová tenni a dolgot, de aztán egy idő után észbe kaptak. Ahogy sértődtek meg, úgy lendültem egyre jobban bele. A szálláson aztán a közös játékot erőltette. Nem értem, hogy miért kell ezt állandóan. Ami nem megy, az nem megy.
Szombaton nem mentünk el síelni. Aztán mondták, hogy van könnyebb pálya is. És akkor miért nem oda mentünk tegnap? Hogy teljesen elmenjen a kedvünk az egésztől? Köszi.
Így mi ott maradtunk a gyerekkel. És nagyon jól éreztük magunkat. Filmet néztünk, játszottunk, hógolyóztunk, nagyon jó volt kettesben. Persze ebédre ettek nélkülünk gőzgombócot. Ugyanúgy éreztem magam, mint Horvátországban, amikor nem hoztak nekünk fagyit. Erről ennyit.
Nem is értem, hogy miért van szükség ezekre a kirándulásokra. Csak a szakadékot mélyítik. És azt sem tudom, hogy miért nem veszi ezt észre.
Vasárnap reggel persze megint rájuk kellett várni. Azt senki sem veszi figyelembe, hogy milyen időjárási körülményekben kell nekünk hazajönni. Míg őket otthon anyukájuk tutujgatja, addig mi -18 fokban, havas úton még utazunk 500 km-t.
Sajnos a gyerekemnek fájt a pocija. Ennek ellenére jól bekajált a Mekiben. Az út ezúttal viszonylag zökkenőmentes volt egészen addig, amíg a gyerekem be nem rókázott a kocsiba. Szegényem. Immár szokásossá válik a dolog, hiszen tavaly is volt ilyenre példa. Gyorsa takarítás (vinnyogás) és szerencsére hazaértünk.
Én többet így nem vagyok hajlandó síelni menni. És 5-ösben sem sehová.
Hamar Miskolcra értünk ahol már nagyon vártak minket. Most mutatta be a tesója az új barátnőjét. Hát nem tudom. Elég visszafogott csaj, az biztos. Szerintem bántották, mert nagyon riadt a tekintete. A pasi boldognak tűnik, bár nem lepődnék meg azon sem, ha az elődjével újra találkoznánk. Valahogy ez a szerep nem áll jól neki. Lehet, hogy csak azért, mert én nem így ismertem meg.
Meghitten és szerelmesen telt az éjszaka. Szerelmes szavakat súgott a fülembe.
Aztán reggel időben keltünk, hogy a megbeszéltek szerint érjünk oda a gyerekeiért, akik mint mindig, most sem készültek el időben. Nem is tudom, hogy mit vártam. Aztán persze az úton is folytatódott a nyafogás. Az egyik unatkozik, a másiknak más baja van. Egyébként is idegesít a folyamatos vinnyogás, de ha jól belegondolok, én 35 évesen síeltem először. Nem tudom felfogni, hogy minek kell állandóan, mindenen problémázni.
Aztán kiderült az is, hogy egyikük nem hozott sínadrágot. Hát igen. Ez is ránk maradt. Komolyan mondom, én nem értem. Az anyjuk miért nem tud utánunk nézni, hogy van-e mindenük? Eddig még egyszer sem fordult elő az, hogy mindenük legyen. Valami mindig hiányzott. És persze még olyan sem volt, hogy ne hagyták volna el valamijüket. Egyszerűen nem bírom felfogni. És azt sem, hogy miért kell az én gyerekemet állandóan kirekeszteni. Ez az, amin aztán végképp bepöccenek.
A jókedvemnek persze az sem tett túl jót, hogy megint én éreztem magam szarul, hogy mertem szólni: forgalomban, vezetés közben, gyerekekkel a hátsó ülésen nem írogatunk sms-t. Megkaptam, hogy vezessek. Vajon mire számított? Gondot okozna nekem, ha vezetnem kellene?
Kisebb kerülővel megtaláltuk a szállást, de mivel még nem lehetett elfoglalni, így elmentünk a sípályákhoz. Jobb híján az autóban öltöztünk át. Persze nem aratott osztatlan sikert a dolog. Mondanom sem kell, hogy nem én vagy a gyereken műsoroztunk. Aztán a változatosság kedvéért a kasszáknál is volt egy kör hiszti. Aztán a pályánál már én kezdtem még jobban bedühödni, ugyanis a -18 fokban megintcsak várni kellett rájuk.
Mikor megláttam a sípályát, teljesen felhúztam magam. Nagyon meredek volt és még a végét sem láttam. Persze próbált segíteni, de arra már totálisan elment az egésztől a kedvem. Legszívesebben otthagytam volna az egész bandát. Azért nagy nehezen lejöttünk. Elfoglaltuk a szállást, majd elmentünk vacsorázni.
Találtunk egy nagyon jó kis helyet. Bár az az igazság, hogy nem volt kedvem sehová sem menni, éhes voltam. Muszáj volt. Már napközben elhatároztam, hogy én a továbbiakban nem vagyok hajlandó sehová sem menni ötösben. Betelt a pohár. Aztán kitaláltam, hogy éppen csak azt fogom tenni, amit ők. És elkezdtem ugyanúgy nyafogni, mint ők. Először senki sem tudta hová tenni a dolgot, de aztán egy idő után észbe kaptak. Ahogy sértődtek meg, úgy lendültem egyre jobban bele. A szálláson aztán a közös játékot erőltette. Nem értem, hogy miért kell ezt állandóan. Ami nem megy, az nem megy.
Szombaton nem mentünk el síelni. Aztán mondták, hogy van könnyebb pálya is. És akkor miért nem oda mentünk tegnap? Hogy teljesen elmenjen a kedvünk az egésztől? Köszi.
Így mi ott maradtunk a gyerekkel. És nagyon jól éreztük magunkat. Filmet néztünk, játszottunk, hógolyóztunk, nagyon jó volt kettesben. Persze ebédre ettek nélkülünk gőzgombócot. Ugyanúgy éreztem magam, mint Horvátországban, amikor nem hoztak nekünk fagyit. Erről ennyit.
Nem is értem, hogy miért van szükség ezekre a kirándulásokra. Csak a szakadékot mélyítik. És azt sem tudom, hogy miért nem veszi ezt észre.
Vasárnap reggel persze megint rájuk kellett várni. Azt senki sem veszi figyelembe, hogy milyen időjárási körülményekben kell nekünk hazajönni. Míg őket otthon anyukájuk tutujgatja, addig mi -18 fokban, havas úton még utazunk 500 km-t.
Sajnos a gyerekemnek fájt a pocija. Ennek ellenére jól bekajált a Mekiben. Az út ezúttal viszonylag zökkenőmentes volt egészen addig, amíg a gyerekem be nem rókázott a kocsiba. Szegényem. Immár szokásossá válik a dolog, hiszen tavaly is volt ilyenre példa. Gyorsa takarítás (vinnyogás) és szerencsére hazaértünk.
Én többet így nem vagyok hajlandó síelni menni. És 5-ösben sem sehová.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
