2012. december 7., péntek
Dolgos-ünneplős
Reggel többször is megkívántuk egymást. Azért tök jó, hogy ennyire működik a kémia.
Komoly feladataink voltak erre a hétvégére is. Kifestettük a vendégszobát. Nagyon szép lett. Sosem gondoltam volna, hogy a házamban lesz lila szín, de be kell vallanom: piszok jól néz ki. Persze néhány kiegészítővel még lehet fokozni a hatást. Idővel. Tök jó volt, hogy mindhárman aktívan részt vettünk a munkában.
Hála a prémiumnak, be tudtuk rendezni a szobát és majdnem teljesen felvillanyoztuk a házat.
Közben megünnepeltük nevem napját is, kicsit bővebb családi körben.
A vasárnap kisebb morgolódással kezdődött, ugyanis ott felejtette magát a számítógép előtt. Többször kellett említenem, hogy munka van, és nem kívánok újabb egy hetet a kupi közepén tölteni. Nagy nehezen sikerült összeszerelni a bútorokat is, így nyugodt szívvel tekintettük meg annak a filmnek az utolsó, amely szárba szökkenő szerelmünket kísérte.
Szerintem mi voltunk a legidősebbek és a legszerelmesebbek a moziban :) Jó volt hamiskásan becsempészni a tiltott elemózsiát a moziba...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése